Köszönöm az 5 új feliratkozást, a 4 megjegyzést, a 14 pipát és az 1000+ oldalmegjelenítést. Emellet köszönöm, hogy Bloglovin'-on is 8-an követtek!
Love all my readers,Hannah
Aria szemszöge:
Az ajtó tompa puffanással csukódott be, a szemtelen mosolyát és gázos integetését nem tudom elfelejteni többé.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam és letöröltem az izzadságtól gyöngyöző homlokomat. Megfogtam a Windex-et, amit magammal hoztam és egy rongyot, amivel a tükröt szándékoztam letörölni.
Unalmamban motyogtam magamnak, miközben a fehér pöttyöket takarítottam, melyekről nem akartam tudni, hogy hogyan kerültek oda. Természetesen más helyekre is spricceltem a Windex-ből, majd ezt a procedúrát ismételtem addig, amíg állításom szerint a falon elhelyezkedő ocsmányságból ragyogó tükörnek nevezhető dolog nem lett.
Azt, hogy hogyan kerültem egy hatalmas házból Londonba, ahol egymagamban éldegélek és egyedül kell dolgoznom a napi betevőért is, azt nem tudom. A nyomás, hogy a szüleim nyomdokába kell lépnem már kiskorom óta árnyképként követ, és a szüleim soha nem is akarták megérteni az érzéseimet ebben a témában. Csak Nagyi értett meg egyedül, igazán.
Mindig azt hajtogatták, hogy "Csináld ezt, Rosaria!" vagy "Csináld azt, Rosaria!" vagy "Viselkedj úgy, mint egy hercegnő, Rosalia!". Személy szerint ebből elegem lett, így magam mögött akartam hagyni ezt az egészet. Igen, ez nem túl jó dolog figyelembevéve a "fontos feladataimat", de erről soha nem kérdeztek meg és nem írtam alá semmiféle szerződést sem. Elméletileg ez a véremben van.
Általában nem volt merszem elismerni, hogy mit tettem. Figyelmen kívül hagytam a szüleim kéréseit amikor szükségük volt rám, de ők sem voltak soha igazán mellettem, amikor nekem volt szükségem rájuk. Folyton a nagyvilágban utaztak. Találkozókra mentek Amerikába és Kanadába, aztán konferenciákra voltak hivatalosak és különleges vendégként jelentek meg Görögországban, Franciaországban, Kínában, Oroszországban, Írországban, igazából a lista végtelenül hosszú lenne, ha most elsorolnám. Habár egy csomó ilyen helyen jártak, valahogy a lányuk születésnapi buliján sosem voltak ott...
A családom meglehetősen különleges. Tehát anyukám és apukám, meg 6 fiú és 6 lány. Én vagyok a legfiatalabb az összes testvérem közül.
Ahogy láthatod, nem vagyunk egy hétköznapi família. A vérvonalunk Albert hercegtől és Viktória királynőtől kezdődik, ami egészen Cambridge hercegnőjéig és Vilmos hercegig tart. Az apám Julio Ramirez király és Vilmos herceg első unokatestvérek, így a két nagybátyám Vilmos és Harry herceg. Apa feleségül vette anyát, Nina Del Ria királynőt és ebből a bimbózó románcból lettem én és a testvéreim. A szüleim Genovia uralkodói, ami egy gyönyörű kis zöld ország Nagy-Britannia határainál. Mivel a szüleim a király és a királyné ezért én gyakorlatilag hercegnőnek születtem.
Büszkén elmosolyodtam, amikor felnéztem a most már kristálytiszta tükörre. Bárcsak az én életem is ilyen lenne! Ahelyett, hogy ködös és homályos volna, a valódi énemet nem kéne mesébeillő ruhák és drága cipők mögé rejteni.
Pontosan ez az, amiért megszöktem. Az a nyomás, hogy én is olyan tökéletes legyek, mint a nővéreim, borzalmas érzés volt. Mindannyian híres színésznők, modellek vagy természettudósok lettek... Ugyanez a fiú testvéreimmel, akik pedig színészekké, felfedezőkké váltak. Sokat jótékonykodtak, néhányuk még a Mount Everest-et is megmászta. Készen álltak a trónra lépésre, sőt ezt akarták is. Az, hogy én voltam a legkisebb a tizenkettőből, apu kicsi lányává tett. Mindkét szülőmet tökéletesnek láttam, kivéve ha jobban belegondolok nem is, mivel soha nem voltak fizikailag mellettem és egy szabad percük sem volt beszélni velem.
Felvettem a takarítószereket és elindultam kifelé a férfi mosdóból.
- Hé, Aria! Mivel ez az első napod, átveszem tőled a takarítást és kiszolgálhatod a vendégeket. - mosolygott Anna, mire bólintottam egyet és a kezébe nyomtam a takarítószereket. Ő pedig odaadta nekem a jegyzettömböt és a tollat, végül az asztalokhoz kísért.
- Figyeld egytől tizenháromig az asztalokat és vedd fel a rendeléseket! - mondta Anna mielőtt elment.
- Köszi Anna! - kiáltottam, erre elmosolyodott és benyomta a női mosdó ajtaját. Nagyon hálás vagyok neki. Szörnyen érzem magam, amiért hazudtam. Pár nappal ezelőtt találkoztam vele, amikor belebotlottam a repülőtéren. Aria Hope-ként mutatkoztam be neki, ami csak egy része az igazi nevemnek. A teljes nevem ugyanis Rosaria Del Ria Hope Ramirez, Genovia hercegnője.
Nem akarok se színészenő, modell vagy természettudós lenni. Magánember szeretnék lenni, másszóval egy egyszerű civil, és szívesen nyitnék egy kis pékséget. De először is pénzt kell szereznem, amiért egyedül kell megdolgoznom, nem kérhetem a családom segítségét a megélhetéshez, most csakis magamra számíthatok.
Odasétáltam az asztalokhoz és felvettem a rendelést. Ahogy a nap haladt a vége felé, úgy a vendégek is távoztak. Végül mindenki elment és elérkezett a zárás ideje.
Köszöntem Anna-nak és Mrs. Grace-nek, de előtte még telefonszámot cseréltem a többi pincérnővel.
- Viszlát Aria! - intettek az ikrek Marie és Maria, miközben a kocsimhoz tartottam.
- Viszlát lányok! - köszöntem vissza, miközben szorosabbra húztam magamon a kabátot és a nyakamra tekertem a sálam. A hideg szél időnként bele-belekapott a hajamba.
Beszálltam a fekete limuzinba, ami az étterem mögött várt rám, elmosolyodtam, mikor eszembe jutott a mai teljesítményem. Találkoztam 5 lehetséges fiú haverral, szereztem egy munkát, és tulajdonképpen összebarátkoztam a legtöbb pincérnővel, plusz ez csak az első munkanapom terméke.
- Hogy telt a napod, Kincsem? - Kate nagynéni felé fordultam, aki kényelmes, sportos ruhát viselt: melegítő nadrágot és egy hozzá színben passzoló pulóvert.
- Nagyszerű volt Kate nénikém. Szert tettem néhány új barátra és máris imádom az új munkámat. - meséltem lelkesen, mire bólintott és melegen kuncogott.
- Ez jó, Édesem. Amennyire helytelenítem az ötletedet, miszerint megszöktél, annyira meg is értem személy szerint, hogy miért is tetted azt, amit tettél. - mondta, majd hangosan felsóhajtottam. Nem tudja a teljes történetet.
- Egyébként tetszik az új hajad. Bíborvörös? - vigyorgott, erre elmosolyodtam.
- Mindig is kiszerettem volna próbálni ezt a színt, de sosem engedték. Képzelheted milyen arcot vágna Anya, ha meglátna most ilyen hajjal. - Kate nénikém és én hangosan felkacagtunk, miközben a sofőr lehajtott az útról.
- Azt mondaná: " ROSARIA DEL RIA HOPE RAMIREZ! HOGYAN MERTED BEFESTETNI A HAJAD ERRE A GYALÁZATOS SZÍNRE?! PARANCSOLOM, HOGY FESTESD VISSZA AZONNAL! " - kiáltotta Kate nénikém utánozva anyám hangját, mire még hangosabban kezdtem el nevetni, a végén már a könnyem is kicsordult.
- Hát, megfigyelés alatt kell maradnom. -válaszoltam szemeimet forgatva, mire Kate nénikém elmosolyodott.
- Amikor visszaérünk a palotába Nagyi szeretne beszélni veled. - mondta Kate, mire duzzogva válaszoltam.
- Most meg kéne ijednem? - kérdeztem, erre ő csak vállat vont.
- Hát, figyelembe véve, hogy ő Anglia királynője, igen. De neked ő a nagymamád és csak azt szeretné tudni, hogy jól vagy-e és komolyabban érdeklődni irántad.
- Szerinted elfogja mondani Anyának és Apának? Mert ha igen, akkor az első járattal Genoviába fogok tartani és én nem akarom, hogy így legyen.
- Nem tudom, Édesem. Ezt majd tőle kell megkérdezned.
Lassan megérkeztünk a Buckingham Palotához, ahol a paparazzik és az itt dolgozók már vártak ránk. Sóhajtottam, majd a sálat a nyakam köré tekertem, amit feljebb húztam, ami így a számat is takarta, arra az esetre, ha felismernének. A kapuk becsukódtak mögöttünk, így egy paparazzi sem jutott be, ezért egy megkönnyebült sóhaj hagyta el újra a számat. Egészen a Palota bejáratáig gurultunk és megálltunk.
- Mehetünk? - kérdezte Kate nénikém, majd a sofőr kinyitotta nekünk az ajtót. Bólintottam, majd kinyitottam a mellettem lévő ajtót és azon szálltam ki, míg Kate a sofőr által tartotton.
- Ó, pici Aria mindent szeret egyedül csinálni. - mondta Kate nénikém, majd felsétáltunk a nagy, márvány lépcsőkön, amik az épületbe vezettek. Mikor beléptünk a hallba rögtön üdvözöltek minket a szobalányok, a dolgozók, a séfek, és így tovább. Kimondottan furcsán és kényelmetlenül éreztem magam amiatt, hogy úgy kezelnek, mint egy előkelő személyt. Persze, mármint vér szerint előkelő vagyok, de én csak egy átlagos emberként tekintek önmagamra.
Követtem Kate nénémet a kanyargó, elegáns lépcsőházban, és egy nagyot nyeltem arra a gondolatra, hogy vajon miről szeretne majd velem beszélni a Nagyi. Már csak abban reménykedek, miszerint maradhatok. Nem akarok hazamenni. Olyan sok mindent elterveztem már előre. És az az 5 fiú az étteremből Liam, Niall, Louis, Zayn és Harry, biztos vagyok benne, hogy hamarosan újra látni fogom őket. Mindannyian nagyon kedvesnek tűntek, hát Harry elég bunkó tud lenni néha, de tudom, hogy megvan az ok, amiért így viselkedik. Végülis, ebben a világban minden okkal történik. Milyen dolgokon ment kersztül, hogy így viselkedik az emberekkel, még csak tippem sincs. Bár, amilyen kíváncsi személy vagyok, kiakarom deríteni és segíteni szeretnék neki. Egy cseppnyi kedvesség teljesen megtudja változtatni a világot. Vagy akár magát Harryt is...
